Az alábbiakat a facebook-ra posztoltuk, és mivel fontos az erotikus fotóművészethez, ide is feltesszük, a bejegyzés alján egy képpel, Alizról.
Íme a szöveg:
Az erotikus fotóművészet szép dolog... Gyönyörködteti a szemeket, és ha elég intelligens az ember, a lelkét is... Az esztétika sohasem erkölcsi kérdés, ugyanis az esztétika azt a kérdést teszi fel: "mi a szép?" az etika pedig azt: "mi a helyes?". A művészet lényege - az én véleményem szerint - inkább az esztétika területén mozog, és nem etikai kérdés. Ez annyit jelent, hogy a művészetet békén kell hagyni, hadd teljesedjék ki, hadd valósítsa meg önmagát, s nem szabad etikailag korlátozni, egészen addig, amíg nem tör mások szabadsága ellen. Amit etikának,
morálnak, vagy erkölcsiségnek hívnak, az legtöbbször nem egyéb, mint az adott társadalmi szokások halmaza, amely nem racionális (vagy erkölcsi) érvek mentén alakult ki, hanem a következőképpen: volt egy vezérbika (olykor vezértehén) aki elbőgte magát, hogy "ez a helyes, erre menjünk, csorda!". És a csorda (mert félt a vezértől, és mert nem mert ellene mondani) elindult a nyomában. A vezérbika (vagy tehén) nem azért bőgte el magát, mert jót akart, vagy erkölcsileg jót "mondott", hanem azért, mert az ösztönei, vagy a pillanatnyi érdeke úgy kívánta, és a csorda pedig nem azért követte őt, mert átgondolta, h. jó irányba megy a vezér, hanem azért, mert így volt kényelmesebb, így nem kellett se gondolkodnia, se konfrontálódnia a vezérbikával/tehénnel. Azután a csorda HOZZÁSZOKOTT ahhoz, h. mit kell cselekedjenek (hogyan kell gondolkodjanak, érezzenek, merre kell menjenek), hiszen azt látták a tagok, hogy az összes csordatag ugyanúgy érez és gondolkodik. Nos így alakult ki az a halmaz, amit legtöbbször erkölcsnek és morálnak mondanak. Ellenben mindig voltak gondolkodó emberek, akik azt mondták, SEMMILYEN ERKÖLCSI ALAPJA NINCS annak, hogy a csorda jobbra megy, és nem balra, és már legalább 100x találkoztunk (utunk során) olyan csordákkal is, amik épp az ellenkező irányba tartottak, egy másik vezérbikát/tehenek követve.
Nincs akkor VALÓDI erkölcs? Minden relatív lenne? - tehetnénk fel a kérdést. Én azt gondolom, hogy, de igen, van! A valódi erkölcsöt úgy hívják: jóakarat, és bölcsesség ahhoz, hogy jóakaratú döntéseinket kivitelezzük. Ez annyit jelent, hogy vannak megcáfolhatatlan erkölcsi parancsolatok az ember lelkében, amelyek a csordától és a vezérbikától függetlenül is parancsolatként jelennek meg bennünk. Amiket nem a szokás és a kultúra befolyásol (legfeljebb sokszor inkább elnyom), és ezek a parancsolatok minden jóakaratú emberben parancsolatként jelennek meg. Ezek olyan parancsolatok, melyeket racionális érvekkel nem lehet megcáfolni! Nos ezek, és csakis ezek a valódi erkölcsiség és etika parancsolatai. Mondok két ilyen példát. 1. ha van egy úszómedence, amiben egy 3 éves kislány fuldoklik, és én ott állok a medence mellett és tudok is úszni, vagyis nem fenyeget az a veszély, hogy ha beleugrok a vízbe, a kislánnyal együtt fulladok meg, akkor kutya kötelességem azonnal vízbe ugrani és kimenteni őt! 2. Ha van egy életelv és életfelfogás, mely nem veszi el mások szabadságát, és pusztán azért, mert az enyém más, kötelességem szabadságot hagyni neki. Mint látjuk, a valódi erkölcs sohasem a társadalmi szokásoktól, pláne nem az esztétikától függ, hanem az emberi jóakarattól és toleranciától. Ez annyit tesz, hogy ami nem árt más szabadságának, azt tiszteletben tartom, és ami belső parancsolatként jelenik meg bennem, (mint pl. a fuldokló kislány kimentése) azt kötelességem megcselekedni, még akkor is, ha teszem azt a vezérbika (pl. a társadalmi kor, szokás, vallási fenyegetés stb.) mást mond! Sajnos azonban a társadalom, a legtöbb esetben mást ért erkölcsiség alatt, éspedig azt a halmazt, amit a szokás és a csorda kialakított magának, kényelmi szempontból, mert nem akart, vagy mert nem mert konfrontálódni a vezérbikával.
De visszatérve a művészethez.
Igen, a fenti kérdésre felelve: van tehát valódi erkölcs, de a valódi erkölcs 99%-ban NEM AZ, amit az emberek erkölcsnek gondolnak, hanem amit ők moralitásnak vélnek, az leginkább csak egy szokáshalmaz, irracionális alapon. Na most erre a szokáshalmazra hivatkozni - az én véleményem szerint - nagy butaság. Csacsiság volna azért, mert a csorda valamit megszokott eddig így és így, azt hinni, hogy az helyes, csak azért, mert ahhoz szokott! Hiszen jó érveik nincsenek mellette, csak olyanok, amikről könnyen kiderül, hogy tévesek.
A művészet lényege az önkiteljesedés, önkifejezés. Sok célja lehet ennek: valamit megmutatni ami szép, vagy valamit, ami csúf, vagy a művészet fel akarja hívni valamire a figyelmet, netán meghökkenteni és elgondolkodtatni akar, de egy a lényeg: a művészetet - egészen addig, amíg a tényleges erkölcsiség tilalomfáiba nem ütközik; teszem azt addig, amíg nem akar megölni valakit, vagy nem akar ártani másoknak, elvéve azok szabadságát! - szóval amíg a művészet nem akar ilyesformán ártani másoknak, addig a művészetet BÉKÉN KELL HAGYNI, hadd tegye a dolgát. Legfeljebb nem kell megnézni, elolvasni, meghallgatni, ha nekünk nem tetszik. Ez ennyire egyszerű.
Az erotikus művészettel ugyanez a helyzet. Éppen úgy, mint a tánccal, a tetoválással, vagy akármi mással. Vannak akiknek nem tetszik. Például én se rajongok a tetoválásért. De nem baj! Nem nézem, nem csináltatok magamnak, és akinek van, azt nem ítélem el! Hadd tegye, ha neki tetszik. És még elismerem azt is, hogy bizonyos táncok, vagy a tetoválás - amiket én kevésbé szeretek - lehetnek művésziek és gyönyörűek!!! Az erotikával ugyanez a helyzet. Amióta világ a világ, mindig voltak aktok és erotikus kisugárzású (vagy netán pornográf) alkotások. Tudom, a pornó mára már szitokszó, de csak azért, mert az emberek zöme sosem gondolkodott el mélyen arról, hogy a pornó nem egyéb, mint az erotikának nyílt formája, és nem csak az pornó, amit a filmeken látunk (sokszor silányan, gusztustalanul, vagy a nőket megalázva), hanem MINDEN pornó, ami az erotikát nyíltan mutatja be és szexuális izgalmakat akar kiváltani, lehet az vers, rajz, szobor, novella stb. Ha az izgalomokozás a cél és teljesen nyílt a mű, akkor az pornó, de még ezzel sincs baj, hiszen a szexuális izgalom remek dolog, ugyanis gyönyör keletkezik abból (és boldognak lenni jó), és a gyönyör nyomában millió kisbaba születik. :)Ámde ha egy mű nem akar feltétlenül szexuálisan felizgatni senkit, akkor az a mű hiába nyílt, mégsem pornográf, hanem "csak" erotikus művészet, még akkor is, ha nyílt és semmit sem rejt véka alá. Mert ki szabhat határt a művészetnek, és milyen alapon, ha az nem veszi el mások szabadságát? Csak azért, mert nyílt? Csak azért mert a művészet tárgyává teszi a nemiséget, az aktust, vagy a meztelenséget? Sok ezer művészfilm megtette már ugyanezt, teljesen nyíltan, a nemi szerveket vagy a behatolást is bemutatva, de mégsem volt pornó, hiszen nem felizgatni akarta a nézőt, hanem "csak" szervesen beleilleszteni erotikus mondanivalóját a történetbe, a drámába, a mondanivalóba. A művészet tárgya tehát lehet nyílt és erotikus is, és akinek ez nem tetszik, az úgyse fogja megnézni, mint ahogy én sem nézegetem túl gyakran a tetoválást.
Inkább az a fájdalmas, hogy tévesen és átgondolás nélkül, a társadalmi szokásokra hivatkozva, erkölcsiségnek nevezve azt, amit a csorda helyesnek vél, megítélik és korlátozni próbálják a művészetet. Azokban is, akik nagyon is átgondolták, hogy mi a morál, mi az esztétika, mi a művészet, és hogy hol húzódnak azok határai... (Rajnai Lencsés Zsolt)
![]()
Íme a szöveg:
Az erotikus fotóművészet szép dolog... Gyönyörködteti a szemeket, és ha elég intelligens az ember, a lelkét is... Az esztétika sohasem erkölcsi kérdés, ugyanis az esztétika azt a kérdést teszi fel: "mi a szép?" az etika pedig azt: "mi a helyes?". A művészet lényege - az én véleményem szerint - inkább az esztétika területén mozog, és nem etikai kérdés. Ez annyit jelent, hogy a művészetet békén kell hagyni, hadd teljesedjék ki, hadd valósítsa meg önmagát, s nem szabad etikailag korlátozni, egészen addig, amíg nem tör mások szabadsága ellen. Amit etikának,
morálnak, vagy erkölcsiségnek hívnak, az legtöbbször nem egyéb, mint az adott társadalmi szokások halmaza, amely nem racionális (vagy erkölcsi) érvek mentén alakult ki, hanem a következőképpen: volt egy vezérbika (olykor vezértehén) aki elbőgte magát, hogy "ez a helyes, erre menjünk, csorda!". És a csorda (mert félt a vezértől, és mert nem mert ellene mondani) elindult a nyomában. A vezérbika (vagy tehén) nem azért bőgte el magát, mert jót akart, vagy erkölcsileg jót "mondott", hanem azért, mert az ösztönei, vagy a pillanatnyi érdeke úgy kívánta, és a csorda pedig nem azért követte őt, mert átgondolta, h. jó irányba megy a vezér, hanem azért, mert így volt kényelmesebb, így nem kellett se gondolkodnia, se konfrontálódnia a vezérbikával/tehénnel. Azután a csorda HOZZÁSZOKOTT ahhoz, h. mit kell cselekedjenek (hogyan kell gondolkodjanak, érezzenek, merre kell menjenek), hiszen azt látták a tagok, hogy az összes csordatag ugyanúgy érez és gondolkodik. Nos így alakult ki az a halmaz, amit legtöbbször erkölcsnek és morálnak mondanak. Ellenben mindig voltak gondolkodó emberek, akik azt mondták, SEMMILYEN ERKÖLCSI ALAPJA NINCS annak, hogy a csorda jobbra megy, és nem balra, és már legalább 100x találkoztunk (utunk során) olyan csordákkal is, amik épp az ellenkező irányba tartottak, egy másik vezérbikát/tehenek követve.
Nincs akkor VALÓDI erkölcs? Minden relatív lenne? - tehetnénk fel a kérdést. Én azt gondolom, hogy, de igen, van! A valódi erkölcsöt úgy hívják: jóakarat, és bölcsesség ahhoz, hogy jóakaratú döntéseinket kivitelezzük. Ez annyit jelent, hogy vannak megcáfolhatatlan erkölcsi parancsolatok az ember lelkében, amelyek a csordától és a vezérbikától függetlenül is parancsolatként jelennek meg bennünk. Amiket nem a szokás és a kultúra befolyásol (legfeljebb sokszor inkább elnyom), és ezek a parancsolatok minden jóakaratú emberben parancsolatként jelennek meg. Ezek olyan parancsolatok, melyeket racionális érvekkel nem lehet megcáfolni! Nos ezek, és csakis ezek a valódi erkölcsiség és etika parancsolatai. Mondok két ilyen példát. 1. ha van egy úszómedence, amiben egy 3 éves kislány fuldoklik, és én ott állok a medence mellett és tudok is úszni, vagyis nem fenyeget az a veszély, hogy ha beleugrok a vízbe, a kislánnyal együtt fulladok meg, akkor kutya kötelességem azonnal vízbe ugrani és kimenteni őt! 2. Ha van egy életelv és életfelfogás, mely nem veszi el mások szabadságát, és pusztán azért, mert az enyém más, kötelességem szabadságot hagyni neki. Mint látjuk, a valódi erkölcs sohasem a társadalmi szokásoktól, pláne nem az esztétikától függ, hanem az emberi jóakarattól és toleranciától. Ez annyit tesz, hogy ami nem árt más szabadságának, azt tiszteletben tartom, és ami belső parancsolatként jelenik meg bennem, (mint pl. a fuldokló kislány kimentése) azt kötelességem megcselekedni, még akkor is, ha teszem azt a vezérbika (pl. a társadalmi kor, szokás, vallási fenyegetés stb.) mást mond! Sajnos azonban a társadalom, a legtöbb esetben mást ért erkölcsiség alatt, éspedig azt a halmazt, amit a szokás és a csorda kialakított magának, kényelmi szempontból, mert nem akart, vagy mert nem mert konfrontálódni a vezérbikával.
De visszatérve a művészethez.
Igen, a fenti kérdésre felelve: van tehát valódi erkölcs, de a valódi erkölcs 99%-ban NEM AZ, amit az emberek erkölcsnek gondolnak, hanem amit ők moralitásnak vélnek, az leginkább csak egy szokáshalmaz, irracionális alapon. Na most erre a szokáshalmazra hivatkozni - az én véleményem szerint - nagy butaság. Csacsiság volna azért, mert a csorda valamit megszokott eddig így és így, azt hinni, hogy az helyes, csak azért, mert ahhoz szokott! Hiszen jó érveik nincsenek mellette, csak olyanok, amikről könnyen kiderül, hogy tévesek.
A művészet lényege az önkiteljesedés, önkifejezés. Sok célja lehet ennek: valamit megmutatni ami szép, vagy valamit, ami csúf, vagy a művészet fel akarja hívni valamire a figyelmet, netán meghökkenteni és elgondolkodtatni akar, de egy a lényeg: a művészetet - egészen addig, amíg a tényleges erkölcsiség tilalomfáiba nem ütközik; teszem azt addig, amíg nem akar megölni valakit, vagy nem akar ártani másoknak, elvéve azok szabadságát! - szóval amíg a művészet nem akar ilyesformán ártani másoknak, addig a művészetet BÉKÉN KELL HAGYNI, hadd tegye a dolgát. Legfeljebb nem kell megnézni, elolvasni, meghallgatni, ha nekünk nem tetszik. Ez ennyire egyszerű.
Az erotikus művészettel ugyanez a helyzet. Éppen úgy, mint a tánccal, a tetoválással, vagy akármi mással. Vannak akiknek nem tetszik. Például én se rajongok a tetoválásért. De nem baj! Nem nézem, nem csináltatok magamnak, és akinek van, azt nem ítélem el! Hadd tegye, ha neki tetszik. És még elismerem azt is, hogy bizonyos táncok, vagy a tetoválás - amiket én kevésbé szeretek - lehetnek művésziek és gyönyörűek!!! Az erotikával ugyanez a helyzet. Amióta világ a világ, mindig voltak aktok és erotikus kisugárzású (vagy netán pornográf) alkotások. Tudom, a pornó mára már szitokszó, de csak azért, mert az emberek zöme sosem gondolkodott el mélyen arról, hogy a pornó nem egyéb, mint az erotikának nyílt formája, és nem csak az pornó, amit a filmeken látunk (sokszor silányan, gusztustalanul, vagy a nőket megalázva), hanem MINDEN pornó, ami az erotikát nyíltan mutatja be és szexuális izgalmakat akar kiváltani, lehet az vers, rajz, szobor, novella stb. Ha az izgalomokozás a cél és teljesen nyílt a mű, akkor az pornó, de még ezzel sincs baj, hiszen a szexuális izgalom remek dolog, ugyanis gyönyör keletkezik abból (és boldognak lenni jó), és a gyönyör nyomában millió kisbaba születik. :)Ámde ha egy mű nem akar feltétlenül szexuálisan felizgatni senkit, akkor az a mű hiába nyílt, mégsem pornográf, hanem "csak" erotikus művészet, még akkor is, ha nyílt és semmit sem rejt véka alá. Mert ki szabhat határt a művészetnek, és milyen alapon, ha az nem veszi el mások szabadságát? Csak azért, mert nyílt? Csak azért mert a művészet tárgyává teszi a nemiséget, az aktust, vagy a meztelenséget? Sok ezer művészfilm megtette már ugyanezt, teljesen nyíltan, a nemi szerveket vagy a behatolást is bemutatva, de mégsem volt pornó, hiszen nem felizgatni akarta a nézőt, hanem "csak" szervesen beleilleszteni erotikus mondanivalóját a történetbe, a drámába, a mondanivalóba. A művészet tárgya tehát lehet nyílt és erotikus is, és akinek ez nem tetszik, az úgyse fogja megnézni, mint ahogy én sem nézegetem túl gyakran a tetoválást.
Inkább az a fájdalmas, hogy tévesen és átgondolás nélkül, a társadalmi szokásokra hivatkozva, erkölcsiségnek nevezve azt, amit a csorda helyesnek vél, megítélik és korlátozni próbálják a művészetet. Azokban is, akik nagyon is átgondolták, hogy mi a morál, mi az esztétika, mi a művészet, és hogy hol húzódnak azok határai... (Rajnai Lencsés Zsolt)
