Ha szereted a drámákat, vagy csak szeretnél sírni egy kicsit... - szubjektív ajánlóm az "Egy kis mennyország" c. filmről...
A női létem része, hogy viszonylag könnyen eltörik nálam a mécses. És kissé melankolikus alkatot kaptam, vagyis, bár szeretem élvezni az életet és mosolyogni, mégis hajlamos vagyok a szomorkásabb hangulatra is. Mindezek miatt kerülöm a drámákat. "Egy kis mennyország" - szólt a film címe, s az első képkockákon a szívemnek kedves, vidám, bohókás színésznő nevetett rám, Kate Hudson. A könnyed hangvételű bevezetés után semmi rosszra nem számítottam. Mikor rájöttem, hogy "átvertek", mert ez bizony egy húsbavágó dráma, akkor már késő volt, nem tudtam kikapcsolni. Pedig éreztem, hogy ennek a mesének nem lehet a vége happy and, ennek ellenére látni akartam, hogy mi lesz belőle. Küzdöttem vele, de sokat sírtam, körülbelül a film kétharmadától.
Mi az, ami miatt mégis tudom ajánlani? Az az életöröm, amit nem veszített el Marley, a fiatal főhősnő, szembenézve a halállal sem, és a barátság, a szeretet ereje végett is ajánlom... Ezen felül volt egy mondat, ami megragadott és nem tudom elfelejteni, mikor azt kéri az édesanyjától, hogy tervezzék meg a temetését. Szeretné, ha nem sírnának, hanem egy vidám összejövetel lenne. Szívbemarkoló momentum, ugyanakkor talán mégis szerencsés lehet az, aki megtervezheti az utolsó útját, és nem váratlanul ragadja el a halál. Mekkora lelkierő kell ehhez, hogy most is az itt maradottakra gondoljon, hogy nekik ne legyen szomorú és fájdalmas az ő búcsúztatása.
Whoopi Goldberg, mint Isten
Jó lenne, ha bármikor is kellene hagynom ezt a földi létet, lenne időm elbúcsúzni a szeretteimtől, s megálmodni a temetésem. Nem lennének sokan, nem vagyok barátgyűjtő (alkati hiba), de nem akarnám, hogy a jelenlévők szomorkodjanak. Hisz rajtam segíteni, a helyzetemen változtatni már úgysem tudnak. S miért legyen szomorú az utolsó emlékük rólam? Hisz én anélkül sem vagyok egy nevettető alkat... Igen, lehet, ez lenne a megoldás. Egy jó stand up-os búcsúztató... :)