Egy időben rendszeres olvasója voltam a cotcot.hu című weboldalnak, mert fiatalos, érdekes és tartalmát tekintve nagyon sokszínű tartalommal bírt, ahol nem létezett tabutéma, anélkül, hogy pornográfok lennének. (Most ránézve, már önállóan nem funkcionál, más női oldalak cikkei hivatkozásait tartalmazza.) Ott találtam a következő írást, ami a történelem sikamlós részletéről, a női szexuális segédeszközről, méghozzá a vibrátorról szól. Azt hiszem, ez az a tárgy, ami egyre több nő fiókjában ott lapul, ugyanakkor mégis szinte soha nem kerül szóba a női traccspartikon. Ha érdekel, hogy fejlődött a jelenlegi szintjére, olvasd el az alábbi cikket.
"Ókori tárgyi leletekből a régészek arra következtetnek, hogy az ősi egyiptomiak is előszeretettel használtak maszturbáláshoz segédeszközöket, és egyes források szerint Kleopátra is kényeztette testét a kőből és csontból készült tárgyakkal.
Állítólag az első vibrátor megalkotása Kleopátra nevéhez fűződik, ugyanis az ő agyából pattant ki az a nem mindennapi ötlet, hogy egy üreges belsejű tököt megtölt méhekkel, majd a feldühödött jószágok segítségével keltett
rezgés juttatja különleges erotikus élményhez, miután megcélozta intim testrészeit az elmés játékszerrel. Hogy mi igaz a történetből, ennyi idő távlatából szinte lehetetlen kideríteni, de ha az egyiptomi királynő szexuális étvágyából és fantáziájából indulunk ki, biztosra vehetjük, hogy nem vetette meg a pajzán játékszereket, még ha nem is dühösen repkedő méhekkel dobta fel a szexuális életét. A történet másik tanulsága, hogy a dildók és vibrátorok nem a modern pornófilmekben és szexshopokban tűntek fel először, hanem gyakorlatilag végigkísérik az emberiség történelmét.
rezgés juttatja különleges erotikus élményhez, miután megcélozta intim testrészeit az elmés játékszerrel. Hogy mi igaz a történetből, ennyi idő távlatából szinte lehetetlen kideríteni, de ha az egyiptomi királynő szexuális étvágyából és fantáziájából indulunk ki, biztosra vehetjük, hogy nem vetette meg a pajzán játékszereket, még ha nem is dühösen repkedő méhekkel dobta fel a szexuális életét. A történet másik tanulsága, hogy a dildók és vibrátorok nem a modern pornófilmekben és szexshopokban tűntek fel először, hanem gyakorlatilag végigkísérik az emberiség történelmét.
Már az ősember is!
Néhány éve a régészek is belepirultak, amikor egy németországi barlangban az őskori élet tárgyi emlékei között egy jókora péniszre bukkantak. A prehistorikus szextárgy üledékes kőzetből készült úgy 30 ezer évvel ezelőtt, és a legrégibb ismert dildót tisztelhetjük benne. Már korábban is előkerültek olyan tárgyak, melyek arra utalnak, hogy őseink nemcsak húsvér partnerekkel éltek át forró pillanatokat, ezekből azonban arra következtettek a történészek, hogy a férfiak hódoltak ennek a szenvedélynek. Üreges, lyukas tárgyak, illetve meztelen női testet formázó szobrok, vagyis a mai művaginák és guminők ősei kerültek ugyanis elő a barlangok rejtett zugaiból. Arra, hogy a nők is örömet szereztek volna maguknak, nem volt korábban bizonyíték.
A világ legrégebbi lelete például majd 30 ezer éves. A húsz centiméteres kő-„szerszámot” a németországi Ulm melletti Hohle Fels Barlangban találták meg.
Azt viszont jó ideje tudjuk, hogy ókori görögök számára nem voltak ismeretlenek az efféle játékszerek, hiszen számos festett váza tanúskodik róla – igaz ezek nem szerepelnek a tankönyvekben. Ezeket az edényeket ugyanis visszafogottnak cseppet sem mondható jelenetekkel díszítették, ahol fontos szerepet kapnak a dildók: van olyan váza, melyen csoportos szexet jelenített meg az alkotó, egy másikon pedig egy maszturbáló nő látható. Bizonyos források arra utalnak, hogy a rómaiak sem vetették meg a műpéniszeket, melyek akkoriban kőből, gyantából vagy fából készültek. A 15. századi kínai nők már a lakkozott fára szavaztak, legalábbis erről tanúskodnak ránk maradt intim használati tárgyaik.
Az ókori görög társadalomban a mezőkre kitett férfi akt szobrokon rendszeresen veszítették el a szüzességüket a lányok éjszaka, s később is sokszor visszajártak a szobrokra.
A legtöbb szexuális játékszer ázsiai találmány, efféle segédeszközöket keleten már több mint ezer éve használnak, a dildók és vibrátorok mégis nyugati gyökerekkel rendelkeznek.
A dildó pl. már az ókori Milétoszban is nagy népszerűségnek örvendett. A milétoszi kereskedők az egész Földközi-tenger partvidékén elterjesztették ezt az árucikket, amit oliszbónak neveztek, és akkoriban kizárólag a magányos hölgyek örömére szolgált. Egy i.e. 3. századból való irodalmi töredék arról szól, hogy a fiatalasszony férje háborúba ment, így a hölgy felkeresi barátnőjét, hogy kölcsönkérje az oliszbóját, de szomorúan tapasztalja, hogy az már kölcsön adta egy másik lánynak. A történetnek a mai viszonyok közt csúnya vége lehetne, ám a töredék itt véget ér.
A reneszánsz Itáliában már dildó néven futott a termék. A név talán az olasz diletto 'élvezet' szóból származik, ám a középkoriak segédeszköze a maival összevetve aligha szerzett túl sok örömet. Miután fából vagy bőrből készült, síkosítóra is szükség volt, pl.olivaolajra.
A legrégebbi duplavégű dildó-lelet a 19. századi Zanzibárból származik.
Hisztériára vulvamasszázs
A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik rutinszerű hisztirohamokat kaptak, s állandó kezelésre szorultak. Az orvoslás nem ismerte el a női orgazmust, így szerintük az volt a hisztéria csúcspontja, ami után látványosan lecsendesedtek az asszonyok. A gyógyítás egyáltalán nem volt szexuális, a pácienseknek kötelezően vissza kellett térniük hétről hétre a rendelőbe, s orvosilag is kimerítő volt, hiszen eleinte kézzel kellett masszírozni a hisztis nőket, lehetőleg egy órán át.
„Mikor ezen tünetek (ti. váratlan kitörések, furcsa hangulatváltozások, hőhullám, álmatlanság és migrén) jelzik, szükségesnek tartjuk, hogy bábát hívjunk segítségül, hogy az asszony a nemi szervet masszírozza, egyik ujját beléhelyezve, liliom-, pézsmagyökér-, sáfrány- vagy kikericsolajat használva, és ily módon izgassa addig, amíg a roham csúcspontra nem jut.” – írta Alemariatus Petrus Forestus 1653-ban orvosi szakkönyve női betegségekről szóló fejezetében. A tipikus női kórnak tartott hisztéria általánosan elterjedt gyógymódja volt ez akkoriban, és maradt is egészen a 20. század elejéig. Hasonló tünetek esetén ma már legyintünk, és megállapítjuk, hogy az illetőnek valószínűleg egy kiadós lepedőgyűrésre lenne szüksége, akkoriban azonban szinte semmit nem tudtak a női szexualitásról, azt pedig végképp nem feltételezték, hogy a gyengébb nem képviselői orgazmusra is képesek, sőt igénylik azt. Közkeletű vélekedés volt, hogy a női szexualitás a szülésben leli értelmét és a férfi magömlésében az örömét, az érintetteknek pedig nem volt illő tiltakozni ez ellen.
A vulvamasszázs névre keresztelt beavatkozás a 19. században volt a legnépszerűbb, igaz, akkor már nem bábák végezték, hanem átkerült az orvosok hatáskörébe. Akkoriban, ha egy gazdag úrinő a hisztéria tüneteit tapasztalta magán, haladéktalanul felkereste az orvosát, aki felhajtotta szoknyáját, és szakszerű altesti masszázsban részesítette, míg szorongása fel nem oldódott egy kéjes sóhajban. Dr. Swift akkoriban elismert szaktekintélynek számított az orvostudomány ezen kiemelt területén, női páciensek tucatjai adták egymásnak a kilincset rendelőjében, és aranykezű gyógyítóként emlegették.
Hogy tudatlanság, hímsovinizmus vagy kollektív képmutatás állt-e a háttérben, ma már nehéz megmondani. Az biztos, hogy a nőkre nem illett szexuális lényként tekinteni, de az is biztos, hogy az orvosok nem szívesen végezték az intim masszázst, mert egyrészt kínosnak érezték, másrészt pedig fárasztónak. Ezek az ellenérzések vezettek végül a vibrátor feltalálásához, ugyanis a derék doktorok idővel gépesítették a procedúrát. Kezdetben mechanikus szerkezetekkel kezelték a hisztériát, amik lényegében a dildók némiképp továbbgondolt változatai voltak, de léteztek gőzgéppel meghajtott darabok is, például az 1891-ből származó, Manipulátor névre hallgató gépszörny, aminek a meghajtó egysége olyan nagy volt és olyan hangos, hogy senkinek nem volt kétsége, mi folyik a zárt ajtók mögött. Persze, a mechanikus változatok sem voltak feltétlenül felhasználóbarátok, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Dr. Macaura 1890-es masinája, ami hamar elnyerte a kéztörő becenevet.
A vibrátor megszületését hivatalosan 1899-re datálhatjuk, ugyanis John Muir ekkor jegyeztette be készülékét, amit azóta vibrátorként ismer a világ, az első elektromos vibrátort, egy ipari szerkezetet, ami jól helyettesítette az orvosi kézi masszázst, így csökkent a nőkbe fektetett munka, és a nők is meglepően jól érezték magukat a tíz perces ipari masszázstól. Maradtak ránk olyan dokumentumok, melyekből kiderül, hogy ebben a században vibrátorral gyógyították a kövérséget és a torokgyulladást is.
(Erről egy brit kosztümös film is készült, Hisztéria címmel, 2012-ben ment a mozikban. Ha teheted, nézd meg, én nagyon szórakoztatónak találtam.)
Gyilkos szerkezetek
Annak ellenére, hogy felhagytak a manuális kezeléssel, a beavatkozások továbbra is az orvosi rendelőkben zajlottak. A hisztéria elleni masinák ugyanis meglehetősen drágák voltak, ráadásul általában speciális ággyal kínálták a gyártók. Fordulópontot az elektromosság elterjedése hozott, aminek köszönhetően megjelentek az árammal működő, kisebb méretű és egyszerűbben használható készülékek, amiket diszkréten masszírozó eszközökként hoztak forgalomba, de volt olyan kisiparos is, aki szemérmesen porszívó alkatrészként dobra piacra a portékáját. Lassanként az otthonok falai közé került ez a tevékenység, bárki szabadon rendelhetett, sőt a gyártók intenzív reklámkampányokat indítottak a korabeli lapok hasábjain. Ennek az lett az eredménye, hogy a 20. század első évtizedeiben már szinte minden tisztességes háziasszony fiókjában lapult egy ilyen orvosi segédeszköz, és maga kezelte vele a hisztériáját, amikor szükségét érezte. Ekkor még hálózati árammal működtek a leginkább fúrógépre vagy habverőre emlékeztető darabok, és ez a technikai adottság sok gyengélkedő háziasszony vesztét okozta, ugyanis voltak, akik úgy vélték, hogy a fürdőkád a legalkalmasabb hely tüneteik kezelésére.
Az első szabadalmazott vibrátor John Muir nevéhez fűződik, aki 1899-ben jegyeztette be a készüléket. Innentől kezdve a vállalkozók felfedezték a pénzkereseti lehetőséget, látták mennyi nő akarja magáénak a hisztirohamok elleni szerkezetet, így a vibrátor szépen bekerült az otthonokba. Hajtómotorjuk ekkor még kicsi volt, jelentős fejlesztésre szorult, s külsejüket tekintve is jelentős reformokat kellett végrehajtani, hogy megérkezzünk a mai ismert vibrikhez. Újabb feltalálók dolgoztak rajta - persze mind férfiak, - hogy tökéletesítsék a szerkezetet, ami gyakorlatilag hamarabb érkezett meg a háztartásokba, mint a villanyvasaló. 1917-ig az amerikaiak birtokában több vibrátor volt, mint pirítós, így 1900-1940 között újabb tervek és szabadalmak jöttek a konstruktívabb megoldások érdekében.
Az 1920-as évektől egyre inkább fellendült a pornóipar, és az ilyen tárgyú képeken, illetve filmekben (az első pornófilmek az 1920-as években készültek!) gyakran feltűntek a vibrátorok, és bizony szó sem volt hisztériáról, leplezetlenül szexuális célokra használták. Innentől kezdve nem lehetett tovább tagadni: a tisztes és vállalható gyógykezelés státuszából hamar a szégyellnivaló önkielégítés kategóriájába került a vulvamasszázs, és az erre szolgáló kütyük is kínossá váltak. A háziasszonyok azonban érthető okokból ragaszkodtak intim ketyeréikhez, így minden maradt a régiben, csak épp nem illett róla beszélni. A nők orgazmus igényét ugyanis továbbra sem volt hajlandó elismerni a társadalom.
Miközben az elektromos kütyüt egyre hosszabb használhatósági idővel igyekeztek megalkotni, beindult a szexipar, és a szexjátékok kelléke lett az addig orvosi műszer. A legismertebb korai vibrátoros pornó 1959-ben készült The Nun Story címmel, amiben egy csillagokkal díszített testépítő vetkőzteti le feleségét apáca szerkóból, aki aztán magának esik egy elektromos vibrátorral.
Az ötvenes évektől kezdve a hetvenes évekig katalógusok révén került a lakásokba a kütyü, fedett dobozokban. Az álcázás nem volt könnyű, voltak olyan leleményes műszakisok, akik a porszívó alkatrészeként mellékelték a vibrátort, de rejtették még manikűr készletbe is. Ekkor már nem a hisztéria gyógyítója volt, hanem egy titkos gyönyörforrás, hirtelen szégyellnivaló tárgy lett ízléstelenek köntösben, durva külsővel, akkumulátorral és nem túl hosszú zsinórral. 1973-ban Betty Dodson nőcsoportokat szervezett közös női maszturbálásra azért, hogy felszólaljon a nők szexuális öntudatáért, és megismertette híveit a Hitachi Magic Wand csodáival, amiket ő maga talált ki, ezzel népszerűsítve a nők körében a vibrátort. Ez a szexkönyv nyolc nyelven is piacra került. Még ebben az évben Eve Garden nőknek nyitott szexboltot New Yorkban, majd nem sokkal később San Franciscóban is követték a példáját. Ezekkel a lépésekkel a vibrátor végleg megszűnt hiszti elleni gyógymódnak lenni.
Mindeközben burjánzott a pornóipar, a nagyon szőrös, ma már tényleg vicces fajtából megtudta a nép, mi is a mély torok technika, és mindenki rajta volt a szexen. A dildók, vibrátorok befutottak, ám a radikális feministák igyekeztek ezt megszüntetni, mindhiába. Köztudott, hogy a nyolcvanas években felütötte a fejét az akkor még melegrákként ismert AIDS, ami komoly fenyegetettséget jelent ma is a közegészségügyre. Ez ellen szólalt fel Reagen elnök, aki az alkalmi szex helyett a vibrátort javasolta kampányaiban.
Minden második nőnek van!
Ma már szinte senki nem ütközik meg egy ilyen játékszer láttán, már csak azért sem, mert egy néhány évvel ezelőtt végzett felmérés szerint a nők 46 százaléka rendelkezik vibrátorral. A megítélése is meglehetősen pozitív, legalábbis egy másik felmérés erre az eredményre jutott: a megkérdezett többsége ugyanis azon a véleményen volt, hogy a vibrátor az egészséges szexuális élet része, és nem kizárólag maszturbáláshoz használatos, hanem egyre több pár építi be az együttléteibe is. Ennek ellenére az USA több államában is tilos az árusítása, amit a kereskedők úgy küszöbölnek ki, hogy a hagyományokhoz híven masszázskészülék néven forgalmazzák.
A piac is alkalmazkodott a fogyasztói igényekhez, így ma már a legkülönfélébb méretű, formájú, anyagú és működési elvű kütyük találhatók meg a szexshopokban, csak győzzön válogatni a kéjsóvár vásárló.
Ma már senki sincs a konnektorhoz kötve, ha egy kis játszadozásra vágyik, hiszen a legtöbb szerkezet elemmel működik, de vannak akkumulátoros változatok is, melyek újratölthetők a hálózatról. És ha már szóba került az elektromosság: a modern kéjrudak többsége vízálló, így senkinek sem kell kockáztatnia az életét, ha egy kis fürdőszobai huncutkodásra szottyan kedve.
Dizájn tekintetében is rendkívül színes a kínálat, hiszen vannak a valódi péniszre megtévesztően hasonlító darabok, extrém kinézetűek és letisztult vonalvezetésű, a női test anatómiája alapján tervezett kütyük is. A dizájn sokszor nemcsak vizuális szempontból fontos, hanem különleges kiképzésénél fogva egy-egy darab különleges élvezetet is nyújt. A legismertebb típus nyúl becenévre hallgat, köszönhetően az oldalán elhelyezkedő fülecskének, ami a klitorális orgazmus elősegítésében jeleskedik. A nyulak 21. századi változatai a dupla-, illetve triplamotoros innovációk, melyek egyszerre több helyen vibrálnak, megsokszorozva ezzel a gyönyört. A G-pont vibrátorok is külön kategóriát képviselnek, hiszen ezek görbített formájúak, aminek köszönhetően könnyebb elérni velük a hüvely belső falán rejtőző, különösen érzékeny területet. A Szerelemtojás névre hallgató játékszer használata nem feltétlenül korlátozódik az intim területekre, az összes erogén zóna feltérképezhető vele. Fontos még szólni a diszkrét, álcázott darabokról, melyek a megszólalásig hasonlítanak például egy rúzsra. Kisgyerekes anyukáknak, pároknak különösen hasznos, hiszen nem kell kínos magyarázkodásba kezdeni, ha véletlenül rátalál a gyerek.
(igen, ezek mind vibrátorok)
A szexuális tárgyak az emberek fantáziája szerint alakultak, így a vibrátor sem állt meg ott, hogy pusztán rezgő fallosz legyen, készítettek vele dugógépet, ánuszba való gyönyörkeltőt és csiklóizgatót mindenféle színben és formában. A vibrátor mindig társ, lehet rezgő, babarózsaszín, fekete vagy rúzs alakú, a végső választás csak rajtunk múlik. Attól különbözik a dildótól, hogy vibrál. Ha valaki önkielégítéshez keres segédeszközt, kétágút nézzen, ami lehetővé teszi a csikló stimulálását is. Léteznek háromágú masinák, a harmadik csáp az ánuszba illik, így ezt ne kezdők próbálgassák, ha lehet. Közösülés közben, közös igényként felmerülő szexuális játékot közösen válasszuk ki, a legjobb a klitorisz izgatókkal kezdeni, amik kisebb, hengeres vibrátorok. Erősebb stimuláláshoz nagyfejű műpéniszt keressünk, ami inkább egy masszázsgépre hasonlít. A kisebb, kemény műanyagból készült vibrátorok erősebb vibrációt biztosítanak, míg a gumiból vagy szilikonból készültek gyengébbet, kellemeset. Ha már beruházunk egy ilyen darabra, válasszunk olyat, aminek állítható fokozatai vannak, vízálló legyen, és ne legyen hangos. Nincs annál kiábrándítóbb, amikor valami túlságosan hangosan berreg ott lent."